Miskahuszár

A világ legnagyobb huszár szobra

Új magyar turisztikai látványosság a maga nemében egyedülálló alkotás, amely 100 tonna betonból készült és 13,01 m magas. A huszárhagyományok ápolása, művészet és tradíció! Ezek a gondolatok teremtették a Miskahuszárt megálmodó és létrehozó magyar alkotói összefogást. 
A monumentális huszár szobor az M7 autópálya mellett áll, Pákozdon, az ún. Bogár halmon. Ott, ahol a mondák szerint, Jellasics horvát bán és császári-királyi táborszernagy állt 1848 szeptemberében.

Az alkotó közösség

Mint minden nagy kezdeményezés esetén, a siker itt is az embereken múlik. Minden közreműködőre, segítőre vagy támogatóra egyaránt jellemző, hogy fantáziát és lehetőséget látnak az óriás huszár szoborban, idejüket, energiájukat nem sajnálva részt vettek (és vesznek) a munkálatokban, és elfogadják és magukénak vallják azt az értékrendet, amit a Miskahuszár jelent és képvisel, és ami alapvetően összetartja ezt a közösséget.

A projekt 2006 tavaszán született meg: az óriás huszár megálmodója Vlaszák Mihály, a Metalloglobus Fémöntő és Kereskedelmi Kft. vezetője és tulajdonosa. Elsőként csatlakozott az ötlet kibontásához, megtervezéséhez, majd annak megvalósításához is a dunaújvárosi Vas János, aki egyedi ajándéktárgyak öntésével foglalkozik. Ő mutatta be az ötletgazdának az óriáűs huszár megalkotóját, az elismert szobrászművészt, Rohonczi Istvánt. Ennek a három embernek a fantáziája, akarata, fantáziája és kitartása adta a projekt meghatározó energiáit. A szobor kizárólag magántőkéből épült (Vlaszák Mihály és cége finanszírozta), egy fillér közpénzt sem fordítottak rá, illetve semmilyen állami támogatásban nem részesült.

De rajtuk kívül is rengeteg ember támogatta a szobor elkészültét, mind a tudásuk és lehetőségeik legjavát igyekeztek hozzátenni a projekthez, a szobor sikeres felállításához. A számos önkéntes segítőről és elvi és erkölcsi támogatóról, a település lakóiról, a huszárság és a magyar történelem szerelmeseiről nem megfeledkezve és a teljesség igénye nélkül a Miskahuszár projekt sikeres megvalósításának legjelesebb céges és személyi támogatói voltak nevük abc sorrendjében:

  • Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke
  • Borsits Ferenc
  • Budai Károly
  • Egrokorr Festékipari Zrt.
  • Dr. Görög István
  • Greenmetal Kft.
  • Huszár János altábornagy
  • Juhász Péter
  • Katona Szabolcs ácsmester
  • Limelog Kft.
  • Megakrán Kft.
  • Major Frigyes
  • Metalloglobus Zrt.
  • Dr. Orosz Zoltán altábornagy
  • Öko 2002 Kft.
  • Papp Norbert
  • Dr. Polgár Károly
  • Rohonczi (Roho) István
  • Ruag Zrt.
  • Sipos János
  • Soós Gábor
  • Dr. Takács István
  • Timpanon P+P Kft.
  • Vas János
  • Vlaszák Mihály